10 km
Könnyű távA legrövidebb táv, jól követhető, jelzett útvonalon. A túra a Tusnád-patakot és a Tófeneket érinti, majd a Kis-Harom oldalában egy szép kilátóhelyhez vezet, ahonnan a Nagy-Haromra nyílik panoráma. A Nádasfürdőnél pihenő- és frissítőpont várja a túrázókat. Három ellenőrzőpont, 3 órás szintidő.
Nyírfürdő → Tusnád-patak → Tófenek → Nádasfürdő → Nyírfürdő
Útvonal térkép
Szintprofil
Ellenőrzőpontok
3 ellenőrzőpont az útvonalon, ebből 1 frissítőponttal.
| # | Hely | Táv | Szint | Típus |
|---|---|---|---|---|
| Rajt – Nyírfürdő | 0,1 km | 746 m | Rajt | |
| 1 | Tusnád-patak | 1,6 km | 679 m | Ellenőrzőpont |
| 2 | Tófenek | 4,1 km | 747 m | Ellenőrzőpont |
| 3 | Nádasfürdő | 5,4 km | 734 m | Ellenőrzőpont + frissítőpont |
| Cél – Nyírfürdő | 10,1 km | 741 m | Cél |
Útvonalleírás
A túra a Nyírfürdőről indul, ahonnan az aszfaltúton a falu irányába indulunk. Az első elágazásnál balra térünk, majd a piros-fehér szalagokat és a neonzöld jelzéseket követve hamarosan letérünk a homokos útra. Az út fokozatosan vezet be az erdőbe, majd egy izgalmasabb szakaszhoz érkezünk, ahol egy gázlón is át kell kelni. A túloldalon rögtön az első ellenőrzőpont vár ránk, innen pedig megkezdjük az emelkedést a Kis-Harom irányába.
Az elsőre kissé bizonytalannak tűnő, füves szakasz hamarosan jól járható erdei ösvénnyé válik. Felfelé haladva egyre inkább magunk mögött hagyjuk a nyíltabb részeket, és az erdő csendjében folytatjuk utunkat. Az emelkedő végén a Kis-Harom oldalában vezet tovább az ösvény, majd egy szép kilátóhelyhez érkezünk. Innen nagyszerű panoráma nyílik a Nagy-Harom felé, így érdemes egy pillanatra megállni és körülnézni.
A kilátó után továbbhaladunk a Kis-Harom körül, majd a Kis-Harom és a Nagy-Harom közötti elágazásnál találjuk a második ellenőrzőpontot. Innen az út a Nádasfürdő felé folytatódik. Az erdei ösvényen egy újabb elágazásnál letérünk, majd rövidesen megérkezünk a Nádasfürdőhöz. A fürdőnél kellemes pihenőhely és információs táblák várják a túrázókat, valamint itt található a harmadik ellenőrzőpont is.
A pihenő után visszaindulunk a Nyírfürdő irányába. Az út egy részén ugyanazon az ösvényen haladunk vissza, amelyen érkeztünk, majd jobbra térve újabb erdei szakasz következik. A nyárfák között haladva ismét szép panorámás részhez érkezünk, ahonnan több környező hegycsúcs is látható, köztük a Vártető, a Mitács, a Nagy-Piliske és a Kakukk-hegy. Ha gyerekekkel túrázol, itt érdemes egy kis játékot is beiktatni: ki tud több templomtornyot megszámolni a bal oldali völgyben? Innen az út fokozatosan visszavezet Nyírfürdő felé.
A túra utolsó szakasza már jórészt ereszkedésből áll. Az ösvényen több elágazás mellett haladunk el, ahol a piros-fehér szalagok és a neonzöld jelzések mutatják a helyes irányt. Az útvonal egy épülő ház környezetét is érinti, majd innen továbbhaladva fokozatosan közeledünk a túra elején már megismert szakaszhoz. Végül ismét elérjük a gázlót, amelyen ezúttal visszafelé kelünk át, majd a már ismerős úton egyenesen besétálunk a Nyírfürdőre, ahol a túra célja vár bennünket.
A teljes útvonalon piros-fehér szalagok és neonzöld jelzések segítik a tájékozódást. Különösen az elágazásoknál érdemes figyelni a jelzéseket, hogy mindig a kijelölt útvonalon haladjunk.
Jó túrázást, szép panorámákat és élményekben gazdag napot kívánunk!
Nyomtasd ki és vidd magaddal!
Az A4-es összefoglaló a legtöbb infót tartalmazza, amit kényelmesen magaddal vihetsz.
Túra összefoglaló letöltése (PDF)